Vincze Tamás: Alkotás és iskolateremtés – Pedagógiai tanszék a Tiszántúl egyetemén 1918 és 1941 között

József Mudrák
2018 Gerundium  
Oktatáskutatás a 21. században 5. kötet) Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2017, 193 lap A jeles neveléstörténeti szerző munkája tulajdonképpen két nagy részből áll, amelyek különálló monográfiaként is megállnák a helyüket. Az első rész egy kvalifikáció-történeti munka, amelyet a szerző szerényen előtanulmánynak tart a második nagy egységhez, amely a Debreceni m. kir. Tudományegyetem Pedagógiai Tanszékének (Neveléstudományi Szemináriumának) 1918 és 1941 közötti korszakát öleli fel, amely
more » ... ersmind Mitrovics Gyula professzorságának időszaka. Az első rész három nagy fejezetet foglal magában, amelyek lefelé haladva veszik sorra a tudományos kvalifikációs fokozatokat. A mai kor számára ismeretlen, az 1949-ig tartó ún. porosz típusú, elitfelsőoktatás történetét írja le a könyv, bemutatva a profeszszorok, magántanárok világát, amelyben még elvárás volt, hogy -legyen bár orvos-, jogász-, teológus-vagy bölcsészprofesszor -egy személyben pedagógus is legyen, hiszen diákokat oktat és nevel. Az első fejezet a tanszékbetöltésről szól, amely lehetséges volt meghívással vagy pályáztatással. A pályázatok alapján kialakított kari, illetve egyetemi sorrend nem kötötte a minisztert, kit terjeszt fel kinevezésre az államfőnek, viszont a meghívásnál a miniszter nem tehetett mást, a meghívottat volt kénytelen kineveztetni. Így érthető, hogy a vallás-és közoktatásügyi miniszterek (Klebelsberg, Hóman) nem szerették a meghívást, ami az ő jogkörüket korlátozta. Itt is kijön a főváros-vidék ellentét, hiszen melyik vidéki professzor ne fogadná el egy ugyanolyan tanszékre a Budapestre szóló meghívást? Felekezeti ellentétek is színesítették a képet, hiszen a Pázmány Péter alapította budapesti egyetemnek erős katolikus színezete volt, míg a debreceni egyetem protestáns jellegűnek számított. Szegeden és Pécsett is igyekeztek az ottani római katolikus püspökök az egyetemnek katolikus jelleget adni. A második fejezet a magántanároké, akik bizonyos tárgykörből (amely kisebb, mint egy tanszék tárgyköre) kaszinóbeli szavazásokhoz hasonló habilitációs eljárás révén lettek képesítve az illető kar magántanárává. Az eredeti Eötvös József-i koncepció szerint a magántanárok az újítás jelképeiként új szellemet hoztak volna be az egyetemre, a valóságban viszont az őket felterjesztő és első bírálóként habilitáló professzorok vazallusaivá váltak és a rendszer megmerevedéséhez járultak hozzá.
doi:10.29116/gerundium/2017/3/12 fatcat:nimcovvzknf7zn5nmukdpghht4