Valóság és fikció: Téri tájékozódás fizikailag valós és computer által létrehozott virtuális környezetben*

János Kállai
2015 Magyar Pszichológiai Szemle  
25. Az összefoglaló rövid áttekintést ad a téri tájékozódás kognitív idegtudományi kutatásának előzményeiről, bemutatja meghatározó egyéniségeit. A neuropszichológiai szemelvények és a helytanulás tudománytörténeti ismertetése után kitér a helyhez kötött emlékezés többdimenziós természetére. A teret különböző modalitású ingerek alkotják, amelyek mind alkotórészei egy történetnek, amit magunk szövünk mások inspirációi alapján. Megvizsgáljuk az egocentrikus-allocentrikus reprezentációk dinamikai
more » ... entációk dinamikai változásait, valamint a figyelmi előtér és háttér klinikai vonzatait, a szorongás és a téri navigáció kölcsönhatásait. A felsorakoztatott adatok felhívják a figyelmet a jövő évtizedeket érintő néhány aktuális kérdésre. Hogyan alkalmazkodjunk a tömegesen megjelenő computer által létrehozott valóságokhoz? A tér általános szemlélete mennyiben segíti az én elhatárolódásra vagy fúzióra törekvő automatizmusait? Mit kínál nekünk, szakembereknek a taktilis, auditív, proprioceptív ingereket is alkalmazó fejlettebb virtuális realitás? Kulcsszavak: egocentrikus, allocentrikus, helytanulás, szorongás, navigációs stratégiák, agorafóbia * Az alábbi összefoglaló a Magyar Pszichológiai Társaság Egerben rendezett, XXIV. Országos Tudományos Nagygyűlésén elhangzott Grastyán Endre-emlékelőadás alapján készült. Az összefoglaló elkészítését az OTKA T-106176 támogatta. 744 Kállai János BEVEZETŐ Az összefoglaló bevezetőjében két kiváló kutató munkája előtt szeretnék tisztelegni. Grastyán Endre a Pécsi Tudományegyetem Élettani Intézetének hajdani vezetője, élen járt a téri környezet felderítését kísérő elektrofiziológiai mutatók meghatározásában, és a hippokampusz tanulásban játszott szerepének felderítésében. John O'Keefe, az University College London munkatársa pedig, aki kutatótársaival -May-Britt Moserrel és Edvard Moserrel -együtt 2014-ben elnyerte a fiziológia és medicina művelőinek adományozott Nobel-díjat, szintén a hippokampuszkutatásában szerzett elévülhetetlen érdemeket. O'Keefe munkacsoportja felderítette, hogy a hippokampuszban a tér bizonyos pontjaira specifikusan reagáló sejtek helyezkednek el. Az általa felfedezett helysejtek aktivitásmintázata térképszerűen követi a megfigyelő szem előtt lévő fizikai tér struktúráját (O'KEEFE és DOSTROVSKY, 1971). A felfedezés előzményei között meg kell említenünk Grastyán Endrének a hippokampusz működését leíró vizsgálatainak eredményeit. GRASTYÁN, LISSÁK, MADARÁSZ és DONHOFFER (1959) megállapították, hogy egy adott helyen lévő orientációs reakciót kiváltó inger megközelítésekor théta elektrofiziológiai aktivitás jelenik meg az hippokampuszban. Az állat addigi tevékenységét megszakítva, célzottan megközelíti az orientációs reakciót kiváltó ingert, tapogatja, nézegeti, szagolgatja, azaz multimodális kapcsolatot létesítve explorálja, és ezzel a környezet egy adott pontjára lehorgonyozza a tapasztalatait. A hippokampális théta aktivitás téri megismerésben és a tanulásban betöltött szerepét a későbbiekben BUZSÁKI (2002 BUZSÁKI ( , 2011 definiálta részletesebben. Talán nem véletlen, hogy az O'Keefe és munkatársai által szerkesztett a The Hippocampus Book (ANDER-SEN, MORRIS, AMARAL, BLISS és O'KEEFE, 2007) részletesen idézi ezeket a munkákat, valamint további magyar kutatók -Freund Tamás, Somogyi Péter és Buzsáki György -publikációit. John O'Keefe a Nobel-díj átvételekor tartott előadásában külön kiemelte, hogy Buzsáki György théta-hullámokkal kapcsolatos felfedezései jelentős támaszt nyújtottak számára a hippokampális navigációs rendszer neurális organizációjának megértésében. Az 1960-as években a robbanásszerűen fejlődő helytanulási vizsgálatok alapvetően Edward Tolman munkáira támaszkodtak. TOLMAN (1948) táplálékot kereső állatok viselkedését tanulmányozta különböző formájú útvesztőkben. Megállapította, hogy célvezérelt lokomóció során az állatok a cél elérése érdekében megtanulják, hol és mikor kell egy adott útvesztő-elágazásban jobbra vagy balra fordulniuk. Az 1940-es évekre jellemző viselkedésmegerősítési paradigmában gondolkodva tehát az állat az egymást követő inger-válasz tanulás szukcesszív rendjét a navigációs pontoknál megerősített válaszszelekció alapján hajtja végre. Az állat többnyire útvonalakat tanul meg, és útvonal-követési stratégiát alkalmaz, amelynek eredményét egocentrikus referenciára támaszkodó reprezentációkban tárolja. Az állatok problémamegoldó viselkedésének vizsgálata során a korábban alkalmazott egyszerű labirintust sugár alakú labirintussal helyettesítették. A sugár alakú labirintusban az állatot megakadályozták abban, hogy a labirintusban korábban megtanult módon jusson eleséghez. Lezárták a "jó" út felé vezető bejáratot, de alternatív útvonalakat biztosítottak a cél megközelítéséhez. Arra ügyeltek, hogy a korábbi kiindulópont-
doi:10.1556/0016.2015.70.4.3 fatcat:numckb6y4jc3dop67wbgqc7zvq