A névjog (vagy névviselési jog) egy olyan terrénuma a jognak, amely több jogágon átível. Megtalálható a közjogban, nevezetesen az alkotmányjogban, a közigazgatási jogban, valamint kapcsolatban áll a büntetőjoggal is. Jellemzően azonban a magánjogban foglal helyet, azon belül is a személyiségi jogok körében, valamint a családjogban, a társasági jogban és a szellemi alkotások jogában. A következőkben a névviselési jog bemutatását egy rövid történeti áttekintéssel kezdem, majd a Polgári

more »

... v vonatkozó rendelkezései alapján elemzem. II. Történeti áttekintés Kialakulása során a névviselési joggal először a közjogban, azon belül is a büntetőjog keretein belül találkozhatunk. Az ókori Rómában már ismerték a jogtalan névhasználat intézményét, mint a hamisítás egyik esetét, a Digesta 48. könyvében, a hamisítás pedig közbűncselekménynek (crimennek) számított a Lex Cornelia de falsis szerint. Ha valaki rosszhiszeműen használt más nevet, mint ami a sajátja, akkor capitis deminutióval büntették, ami a teljes vagyonának elvesztését, státuszváltozást és száműzetést jelentett. A magyar jogban, a rendi korszakban a névviselési jog megsértése az infamia (becstelenség) egyik esetét jelentette. A római jogtól eltérően viszont delictum privatumnak, vagyis magánbűncselekménynek számított. Ez a bűncselekmény az álorcásság (larva) volt, melyet az valósított meg, aki "hiteles hely vagy az ország valamely rendes bírája előtt más nevében és kárára, a maga hasznára vagy előnyére bevallást tett, ill. aki más nemzetségébe ily módon próbált betolakodni." 310 Azon gyermekek, akik szüleik tettéről tudva folytatták ezt a tevékenységet, szintén álorcásnak tituláltattak. A Tripartitum II. részének 16. címében a "de cujus vel quororum notitia" vagyis a záradékkal ellátott oklevelek körében szól az álorcásságról. Ez azt jelentette, hogy hiteles helyen, hiteles levelet úgy állítottak elő, hogy nem 310 Béli Gábor: Magyar jogtörténet Tradicionális jog. Dialóg Campus, Budapest-Pécs 1999. 218. o.